You are here:: Szakágak Országúti Specziár Viktor, Kisdorogon a legjobb
 
 

Specziár Viktor, Kisdorogon a legjobb

E-mail Nyomtatás PDF

Szombaton trópusi melegben rendezték a Tolna régió kupa negyedik fordulóját, mely egyben a SHIMANO kupa sorozat soronkövetkező állomása is volt. A győzelmet nagy csatában Specziár Viktor (Merida HCT) szerezte meg a Technofilm Betonexpessz két profija Fejes Gábor és Lovassy Krisztián előtt. A véghajrára érkező négyes tagja volt a kiváló sprinter Ivanics Gergely is aki végül csak a negyedik lett.

A versenyt a Kidorog, Paradicsompuszta, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Kisdorog körön bonyolították le. A 25 kilométeres körből az Elit/U23 kategória mezőnyének öt kört kellett megtennie. A rajt után az első tíz kilométeren Kovács Roland és Merő Csaba próbálkoztak egyedül meglépni a mezőnytől. A Bonyhádi kereszteződéshez érve kialakult egy három fős szökevény csoport benne Ivanics, Lovassy és csapatunkból Specziár. A három fő gyorsan eltávolodott és másfél/két perces előnyre tett szert. Az első kör végén Fejes Gábor Bonyhádvarasdon támadott és vele tartott Szórádi Balázs (Merida HCT) illetve a Junior Bajnok Szubán Ferenc (KSI).


Specziár Viktor (Merida HCT) magabisztosan nyerte a Tolna régió kupát.

Az üldöző hármas a második kör felénél Paradicsopuszta után ért fel az élre. Ezután az élen esemlnytelenül telt a második kör hétralevő része. A harmadik kör elején Lovassy Krisztián és Szórádi Balázs egymást figyelve (á la Contador-Schleck ;) )lemaradtak az élről. Szórádi ekkor elkövette azt a hibát hogy Lovassyt magamögé engedte aki nemsokkal később kiváló sprinterhez méltón támadott és egyedül visszazárkózott az élre. Szórádi nem lévén olyan gyors 25 méteres lemaradással ért voln a fel, azonban Fejes megáltva (rádióból) a lehetőséget kőkemény tempóra kapcsolt.

Igen nehéz percek következtek ekkor, hiszen a Technofilmesek kisérőautójából folyamatosan érkezett az információ, hogy mikor kell tempót illetve nagyon menni. Amikor Szorádi felzárkózóban volt akkor nyilván nagyon, amikor kissé belssult akkor az élen is lehetett fújni egyet. Valahogy aztán öt kilométer adok kapok után az élen visszaesett a tempó és sikerült felzárkóznia az élre.


1. Specziár Viktor (Merida HCT) 2. Fejes Gábor (Technofilm Betonexpressz 2000)
3. Lovassy Krisztián (Technofilm Betonexpressz 2000)

Mivel a szökés összetétele nem igazán kedvezett (2 Techofilm +1 KSI), 2 Merida, 1 Ivanics, összhangra ösztökélés révén Szórádi öngyilkos akcióra vállalkozott és egyedül támadott. Ekkor pont a verseny felénél tartottunk és ellenfeleink nem vették komolyan a támadát, volt a aki kacajjal illette az akciót. Balázs a következő két körben mindent kiadva magából utolsó erejéig ment az élen egy perc körüli előnyben. Balázst végül csak az utolsó körben 12 kilométerrel a verseny vége előtt tudták utolérni az addigra számitásaink szerint alaposan elfáradó Ivanics, Lovassy és Fejes trió illetve az egész idő alatt vígan pihenő Specziár.

A véghajrához érve a főútról (300 méternél) Specziár kanyarodott be elsőnek, őt azonban ekkor jobbról balról megelőzte Ivanics és Lovassy. 150nél azonban még hátra volt egy sodrós keskeny jobbkanyar amit az idő előtt támadó és túl nagy sebességgel érkező Lovassy és Ivanics nem tudtak bevenni és lesodródtak az útszéli fűre. Viktor a verseny előtt (Mi van? Már verseny van? élcelődés mellett) begyakorolta hogyan lehet ebben a kanyarban a leggyorsabban bekanyarodi így végül Viktor nevetett a végén.

A versenyről fényképekkel hamarosan jelentkezünk.

Elite, U23
1. Specziár Viktor (Merida HCT)

2. Fejes Gábor (Technofilm Betonexpressz 2000)
3. Lovassy Krisztián (Technofilm Betonexpressz 2000)
4. Ivanics Gergely (Pécsi Junior KE)
5. Szórádi Balázs (Merida HCT)

 
 
 
 

Következő versenyek

2010. ápr. 11. vasárnap
Thermenland Grand Prix
2010. ápr. 17. szombat
Tour de Dabas
2010. ápr. 18. vasárnap
RC ARBÖ Wels Gourmetfein Kirschblütenrennen
2010. ápr. 24. szombat
Banja Luka - Beograd UCI 1.2
2010. máj. 02. vasárnap
Paths of King Nikola
2010. máj. 02. vasárnap
V Tarján Kupa
2010. máj. 15. szombat
XVII. Classic Beograd Cacak
2010. máj. 16. vasárnap
Dolinom Vekova
2010. máj. 30. vasárnap
GP Hidraulika UCI 1.2
2010. máj. 30. vasárnap
TDP Harkány Nagydíj

Csapatvezető Gondolatai

Sorry, Twitter cannot be contacted. Try again soon.