A már lassan hagyománnyá váló Giant Kupán remekül szerepelt csapatunk hiszen Müllner Zoltán győzelme mellé bezsebeltük a második (Specziár Viktor), harmadik (Rónaszéki Balázs) illetve negyedik (Berkesi András) helyezést is. Az abszolút eredményen felül összesen hat versenyzőnk állhatott a kategóriánkénti eredményhirdetés valamely dobogójára. A versenyről a bringahirado.hu is beszámolt.
A verseny reggelén borult esőre álló időre ébredtünk, de végül szerencsénk lett és csak az eredményhirdetés alatt eredt el az eső. A Giant Kupa előtt a Tour de Gyömrő amatőr futamai zajlottak ahol a gyerek futamok mellett a sportosabb családok is összemérhették erejüket. A versenyen a legjobb amatőr versenyzők/csapatok mellet a harmadosztályú profi csapat a Technofilm Betonexpressz két versenyzője Lovassy Krisztián és Puskás Dávid is rajthoz álltak.

A Merida HCT versenyzői a dobogón 1. Müllner Zoltán 2. Specziár Viktor 3. Rónaszéki Balázs
A rajtot követően a KSI fiataljai igen aktívan magukhoz ragadták a kezdeményezést és Bedike Marcel (KSI) meglépett Specziár Viktorral (Merida HCT) próbálkozásukat azonban hamar szerelte a mezőny. A második komolyabb megindulás Lovassy Krisztián (Technofilm Betonexpressz) nevéhez fűződik és pár kilométer erejéig szökésben voltak Szórádi Balázzsal (Merida HCT) és Borbély Györggyel (Aegon P-Nivo Notebookstore).

Az eredményhirdetés alatt eleredt az eső, Viktor és Berek a nyereményt vizslatják.
A Tiszavirág életű próbálkozások után az első komoly szökést Jordán Péter (Merida HCT), Specziár András (Balaton party KE) és az egész nap igen aktív Borbély György (Aegon P-Nivo Notebookstore) produkálták. A Trió kb. 20 kilométeren keresztül kitartott az élen, legnagyobb előnyük azonban nem lépte túl a két percet.

Müllner Zoli a mai nap sztárja, minden szempontból jó napunk volt ma. Balról Rünaszéki, Szórádi, Vaskó, Werderits, Müllner, Jordán, Berkesi, Specziár és Kovács.
A fordító után Werderits Ádám (Merida HCT) lendületből vállalkozott hosszú akcióra a KSI egyik fiataljával és öt hat kilométeren keresztül pár száz méteres előnyben tempóztak a mezőny előtt. Az üldözést ekkor a Betonexpressz profijai vállalták fel azonban miután ledolgozták a szökevények előnyét csapatunk újra akcióba lendült. Az egész nap igen aktív Specziár, Jordán, Szórádi és Werderits folyamatosan kisebb nagyobb szökésekben vettek részt.

A boldog győztes Müllner Zoltánnak (Merida HCT) gratulálnak csapattársai a befutó után.
Tíz kilométerrel a verseny vége előtt egyre valószínűbbé vált, hogy a mai napon mezőnyhajrában dől el a verseny. Müllner Zoltán (Merida HCT) azonban öt kilométerrel a cél előtt, a nap egyetlen sikeres szóló támadását indítva, meglépett az igen erős mindent kontrolláló mezőnytől. A célvonalpn átgurulva még egy kis ünneplésre is maradt ideje a háttérben hajrázó mezőny előtt. A mezőnyhajrában a hosszú betegségből felépülő Specziár Viktor (Merida HCT) volt a legerősebb megelőzve csapattársait Rónaszékit és Berkesit.

Szokásos bandázás, sztorizgatás a csapatbuszban az eredményhirdetésre várva.
A lányok versenyében Vaskó Luca a harmadik, édesapja József pedig a szenioroknál a második helyen végzett.
Abszolút eredmény:
1. Müllner Zoltán (Merida HCT)
2. Specziár Viktor (Merida HCT)
3. Rónaszéki Balázs (Merida HCT)
4. Berkesi András (Merida HCT)
Szenior eredmény:
1. Borbély György (Aegon P-Nivo Notebookstore)
2. Vaskó József (Merida HCT)
3. Zsiborács Ottó (Szingó)
Nők:
1. Király Mónika (MTE)
2. Gyurján Adrienn
3. Vaskó Luca (Merida HCT)


